Rimay János Anjou-kori magyar imádságoskönyve

Absztrakt

Rimay János az 1610-es években bevezetőt írt Balassi Bálint verseinek általa tervezett kiadásához. Ebben megemlítette a 14. század végén uralkodó Anjou Mária magyar király és királyné magyar nyelvű imádságoskönyvét, mert annak nyelvezetét Balassiéval hasonlította össze. Rimay hivatalos követjárása idején, 1609-ben több mint fél esztendőt töltött el a török uralom alatt álló budai várban, ahol többször tárgyalt Kadizade Ali pasával. Talán ekkor nyílt lehetősége arra, hogy az egykori királyi palotából valamilyen fondorlatos módon kihozza az Anjou-kori imakönyvet. Ez a kézirat régebbi volt a Nyelvemléktár ma ismert legkorábbi kódexeinél. Balassi nem a semmiből teremtette meg a maga költői nyelvét, Rimay pedig kíváncsi volt ennek előzményeire, ezért érdeklődött a maga koránál jóval régebbi szövegek iránt. A 16. század elejére a szerelmes és istenes énekek alapszavai és kifejezései már nagyrészt megszülettek a kódexirodalom fordítóinak leleményessége folytán. A Rimay által a magyar nyelv ékességeként emlegetett Balassi-versek nyelvi előzményeinek felderítése máig is elvégzendő feladat maradt.